Az elmúlt pár napban megnéztem néhány filmet, amikre kíváncsi voltam már, valamint amelyekkel úgy voltam, ha jó, akkor szuper, megérte. Ha pedig nem, nos, legalább megnéztem. Úgy döntöttem, ezekről a filmekről inkább egyben írnék néhány sort, miért ajánlom, miért szerettem őket. Ugyanis, bár most előre lelövöm a poént, de mind a négy film nagyon tetszett, élveztem őket, azonban embere válogatja. Szeretném leírni az én gondolataimat ezekkel a művekkel kapcsolatban, megosztani, miért tetszettek, valamint, ha valamelyiket láttátok, nyugodtan írjátok meg kommentben, Ti mit gondoltok róla!

Előre felhívnám a figyelmet, hogy spoiler nélkül igyekszem megírni a szösszeneteket a filmekről, de ne kövezzetek meg, ha esetleg ez nem sikerül teljesen. A poént azért nem lövöm le egyik filmnél sem.

Az első film, amit megnéztem, a Passengers (Utazók) volt. Sokat olvastam róla itt-ott, főleg rosszat. Megmondom őszintén, nagy bánatomra kevés pozitív visszajelzést láttam a filmről, pedig bíztam benne. Aztán nemrég sikerült megnéznem nekem is, és nem igazán értem a felháborodást a filmmel kapcsolatban. Nem tetszett? Rendben van, ezzel nincs semmi gond! De, hogy tényleg van némi mondanivalója, ráadásul nem is túl érthetetlen, és még így sem értik az emberek, miről szól ez az egész film, számomra felfoghatatlan. Mert nagyrészt azt olvastam róla, hogy nem nagy durranás, nincs benne semmi, csak látványos. Az igazat megvallva, az én szememben nem itt kezdődik a látványos film. Szép, nincs mese, van benne pár igazán látványos részlet, de míg egy Star Wars-t vagy Star Trek-et valóban látványosnak nevezhetünk, a Passengers-nek nem ez az erőssége.
Aurora Lane (Jennifer Lawrence) és Jim Preston (Chris Pratt) egy űrhajón utazik 4998 másik embertársával hibernálva (plusz a legénység) egy új, lakható bolygó felé. Az utasoknak néhány hónappal a megérkezés előtt kell felébredniük, azonban Jim ágya, ami fenntartja a hibernáció állapotát, valamilyen oknál fogva elromlik. Felébred, és miután nem talált megoldást a problémára, nem tud visszaaludni, így úgy dönt, él egy kicsit. Azonban egy nap meglátja Aurorát az ágyában, utána néz, ki ő, majd magában vívódik, felébressze e. Jim magányos, és úgy érzi, Aurora az igazi, így végül elrontja az ágyát. Viszonylag nyugodt minden egészen addig, míg a legénység egy tagja is fel nem ébred, és kiderül, hogy nagy gondok vannak az űrhajón.
Alapvetően egy könnyedebb filmre számítottam a visszajelzések alapján, azonban nem ezt kaptam. A színészek, még ha nem is voltak sokan, remekek voltak. Ha pedig másért nem is, a mondanivalójáért megérte megnézni - és bármikor újra megtenném. (A magyar szinkron 5* volt számomra.)

A soron következő film nem más, mint a The Edge of Seventeen. Szembejött párszor itt-ott, aztán gondoltam megnézem ezt is, miért is ne? Tiniproblémák. Legyen. Ha a Passengers nem bizonyult lazának, majd ez! Bár közel sem éreztem olyan súlyosnak, mint az előzőleg bemutatott filmet, azért ez sem az a tipikus elnevetgélős film. Bár vígjátékként hivatkoznak rá rengeteg helyen, ez inkább dráma és tragikomédia, ami nem egyenlő a vígjáték fogalmával. Attól pedig, hogy vannak benne vicces jelenetek, még nem lesz vígjáték.
Egy 17 éves lány, Nadine (Hailee Steinfeld) életét láthatjuk, a gondolatait, a megpróbáltatásait mutatja be nekünk a film. Megismerjük a családi hátterét, elmeséli, hogy gyerekkora óta nem nagyon vannak barátai Krista-n (Haley Lu Richardson) kívül, akivel összevesznek, mert beleszeret Nadine bátyjába, Darian-be (Blake Jenner). Szokásos... Ami külön öröm volt számomra, az Mr. Bruner karaktere, akit Woody Harrelson alakított (nagyon szeretem az ő filmjeit). Tetszett, hogy valamilyennek mutatta magát, nem árult el semmit magáról, aztán villámcsapásként ott termettünk az otthonában, és megtudtunk róla mindent - azt is, hogy mennyire mást mutatott addig.
Alapvetően nem biztos, hogy megnéztem volna, és bár tényleg viszonylag lazának mondható a film, azért vannak benne tanulságok, és kifejezetten érdekes is lehet. (Néhány magyar szinkronhang irdatlanul vontatott és ugyanolyan hangon beszél, amit soha nem értettem, hogy kerülhet be a végleges változatba, ettől eltekintve azonban a szinkron sem volt feltétlenül szörnyű.)

A harmadik film a Nerve (Idegpálya). Amikor még trailer se volt hozzá, de megrebesgették, miről fog szólni, már akkor tudtam, hogy nekem ezt látnom kell. Tudni kell rólam, hogy Emma Roberts-et és a Franco testvéreket egyaránt nagyon kedvelem, így eleve úgy indult a történetem a filmmel, hogy elkönyveltem királynak. Aztán persze, hogy nem csalódtam... Rejtélyes krimi-kaland. JÖHET! Megnéztem, és esküszöm, végig izgultam, már majdnem könyörögtem ismerősömnek, hogy mondja el, ugye nem lesz gáz?! És ha valaki, én utálom a spoilert...
Vee (Emma Roberts) megismerkedik egy online játékkal, ahova játékosként regisztrál, és rögtön az első feladatánál megismerkedik egy másik játékossal, Ian-nal (Dave Franco), akivel aztán sorra kapják a közös feladatokat, valamint újra és újra egymásba botlanak. Vee barátnője, Sydney (Emily Meade), aki szintén játszik, berág rá, mikor Vee megelőzi a ranglétrán, ám a legutolsó csepp a pohárba akkor kerül, mikor Syd egyik feladatát Vee teljesíti végül. Majd, amikor Vee-nek elege lesz a játékból, szól a zsaruknak, ami hatalmas hibának bizonyul, ám Ian-nal és Tommy-val (Miles Heizer) kitervelnek valamit az egész játék leállítására.
Minden egyben volt. A színészek teljesen jók voltak a szerepükre, Emma remekül alakította a bizonyítani vágyót, Dave a rosszfiúnak tűnő jó srácot, Emily meg tökéletesen megfelelt a szemét rib... *khm* barát szerepére. Miles meg a stréber hacker kölyök. Egyszerűen mindenki tökéletes volt a saját szerepére. A kép világ, a hangulat, a zenék, mind építette a filmet, és valóban át tudtam élni az egészet. (Szuper magyar szinkronnal a szememben.)

Az utolsó mára a The Nice Guys (Rendes fickók) cémet viselő film. Nem igazán tudtam, mire is számítsak, mert nem néztem meg semmit ezzel kapcsolatban. Sem trailert, sem imdb-t, semmit. De, mivel ott volt a listán, erre esett a választásom. Akció-krimi vigjáték. Valami ilyesmi, ezeknek az egyvelege az egész. És meg kell, hogy mondjam, kifejezetten szórakoztató volt. Annak ellenére is, hogy akció-krimi, számomra ez volt a leglazább a négy film közül.
Jackson Healy (Russel Crowe) magányosan végzi a nem túl legális 'magánnyomozói' munkáját, ami lényegében abból áll, hogy fizetés ellenében megkeres valakit, hogy elmondja neki, nagyrészt az öklével, hagyja békén azt, aki megbízta. Aztán egy ilyen alkalommal belebotlik Holland March-ba (Ryan Gosling), aki magánnyomozóként dolgozik, özvegy, és próbálja nevelni a lányát, ami igazából fordítva szokott inkább lenni, Holly neveli inkább az apját. Miután rájön Healy is, hogy nagy hibát követett el, és meg kellene találni a legutolsó megbízóját, Amelia Kuttner-t (Margaret Qualley), ismét felkeresi March-ot, hogy segítsen neki. Sok-sok bonyodalomba keverednek, Holly-val együtt, hiszen mindenáron segíteni akar. Lesz is belőle baj. Egyébként March elég részeg a film alatt, majdnem végig, úgyhogy semmi egyszerűre nem számítson az ember.
Talán ez volt az egyetlen film, amiről nem is reméltem, hogy tetszeni fog, de rendkívül élveztem. Humoros, mindeközben pedig mégis megvan a maga varázsa az akció és a krimi jelző által. A színészek zseniálisak voltak itt is, élveztem nagyon. (A  szinkron pedig telitalálat, mindenkire tökéletesen illettek a hangok, bár Amelia magyarhangja számomra túl sok volt, passzolt hozzá, de túl harsánynak éreztem.)